Hírek

2015. augusztus 25. 15:57

Magyar résztvétel a CTBTO Science and Technology konferencián

Június 22-26 között került sor a kétévenként megrendezett CTBT Science and Technology konferenciára a bécsi Hofburgban. Az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjából Dr Bondár István, tudományos főmunkatárs, valamint Dr Gribovszki Katalin és Dr Kiszely Márta tudományos munkatársak vettek részt a konferencián.

2015. július 9. 9:08

A Bécsi Vételi Egyezmény 35. évfordulója

Az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának (UNCITRAL – UN Commission on International Trade Law) 48. ülésszaka keretében július 6-án Martonyi János, volt külügyminiszter elnökölte a Bécsi Vételi Egyezmény (CISG – Convention on International Sale of Goods) 35. évfordulójának ünnepi kollokviumát. A Bécsi Vételi Egyezmény jelentősége vitathatatlan, az elmúlt 30 év egyik legsikeresebben működő nemzetközi kereskedelmi szerződése, amelynek 83 tagországa a globális piac több mint 75%-át uralja. Az ülésen Martonyi János bejelentette, hogy a magyar Országgyűlés június 9-én a 2015. évi LXXI. törvény elfogadásával lehetővé tette, hogy Magyarország az évforduló napján tájékoztathassa az ENSZ főtitkárt az Egyezménnyel szembeni fenntartásunk visszavonásáról.

2015. június 25. 10:09

Az ENSZ Világűrbizottságának (COPUOS) 58. ülésszaka

Az ENSZ Világűrbizottság 58. plenáris ülésére június 10-19 között kerül sor Bécsben. A magyar delegáció vezetője Dr. Tari Fruzsina a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Űrkutatási Irodájának osztályvezetője volt, aki nemzeti felszólalásunkban részletesen ismertette az elmúlt egy év űrkutatással kapcsolatos legfontosabb hazai eseményeit és eredményeit. Ezek közül a legjelentősebb fejlemény, hogy Magyarország idén teljes jogú tagként csatlakozik az Európai Űrügynökséghez (ESA).

2015. április 9. 10:44

Magas szintű kerekasztal beszélgetés a paksi bővítési projektről Bécsben

A paksi bővítési projektről, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetői és illetékes magyar vezető kormánytisztviselők részvételével 2015. április 8-án Bécsben került sor kerekasztal konferenciára. A rendezvényre Aszódi Attila és Jukija Amano, NAÜ főigazgató február 24-i bécsi látogatásán tettünk javaslatot. A mostani megbeszélés célja a NAÜ és Magyarország közötti együttműködési lehetőségek kialakítása, és részünkről az átláthatóság további demonstrálása volt. Dán Károly, nagykövet és Mihail Csudakov, NAÜ főigazgató-helyettes bevezetőjükben hangsúlyozták a nemzetközi együttműködés és a kölcsönös tapasztalatcsere fontosságát.

2015. március 30. 12:07

Nukleáris Védettségi Csúcs előkészítő ülése

A 2016-os Nukleáris Védettségi Csúcs előkészítő ülése a bécsi magyar ENSZ képviseleten – A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szerepével foglalkozó munkacsoport találkozója

2015. március 30. 11:26

Dr Bondár István részvétele a CTBTO Working Group B ülésén

Március 16-27 között került sor a CTBT Preparatory Commission Working Group B 44. ülésére. Az MTA Csilagászati és Földtudmányi Kutatóközpontjának főmunkatársa, Dr. Bondár István a magyar delegáció tagja volt.

2015. március 20. 10:00

ENSZ - Kábítószerügyi Bizottságának 58. ülése

2015. március 9. és 17. között került megrendezésre az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) Kábítószerek Bizottságának (CND) 58. ülése. Dán Károly nagykövet elnökölte a kábítószerek és emberi jogokkal foglalkozó kerekasztalbeszélgetést

2015. március 20. 9:49

Átfogó Atomcsend Szerződés XIV. Cikkelyes konferencia céldátumának módosítása

2015. február 23-ra tagállami konzultációt hívott össze a CTBTO titkársága, az Átfogó Atomcsend Szerződés XIV. Cikkelyes konferencia céldátumának módosítása, valamint a konferencia elnökségére jelölt tagállamok jelentkezésének jóváhagyása céljából.

2015. március 20. 9:37

Aszódi Attila bécsi látogatása

Dr. Aszódi Attila kormánybiztos NAÜ vezetőkkel folytatott megbeszélésein tájékoztatást adott a paksi bővítési projekt aktuális állásáról és javaslatot tett egy kerekasztal-megbeszélés megrendezésére NAÜ vezetők és a paksi bővítésben illetékes döntéshozók részvételével. A NAÜ tapasztalatainak jobb megismerését és a bővítési projekt nemzetközi transzparenciájának erősítését célzó program tervét valamennyi tárgyaló partner üdvözölte és támogatásáról biztosította.

2015. január 28. 11:05

Magyar dizájnbútorok a bécsi ENSZ-székházban

Két magyar cég, a Position Kollektíva és a Hannabi dizájnbútoraival berendezve nyílt meg újra a bécsi ENSZ-székház C épületének pihenője kedden.