Magyar szerepvállalás a fenntartható fejlődésről szóló EU-s és ENSZ tárgyalásokban

Publikálva: 2014. július 17.

Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára július 14-15-én részt vett a Firenzében tartott informális Fejlesztési Tanácson, melyen az EU tagállamait tájékoztatta az ENSZ keretében, a fenntartható fejlődés kérdéskörében végzett munka előrehaladásáról.

Magyarország Kenyával együtt, társelnökként irányítja az ún. Fenntartható Fejlődési Célok kidolgozásával megbízott ENSZ Közgyűlési Nyitott Munkacsoportot New York-ban, mely a július 18-án záruló ülését követően mutatja be a 2014 őszén induló kormányközi tárgyalásokhoz hozzájárulást adó javaslatát. Dr. Mikola István jelezte, hogy Magyarország célja egy olyan kiegyensúlyozott javaslatcsomag véglegesítése, mely révén a Fenntartható Fejlődési Célok már lefektetik a 2015 utáni globális fejlesztési és fenntartható fejlődési keret (Post-2015 agenda) gerincét.

Az EU tagállamok üdvözölték a magyar társelnöki munka eddigi eredményeit és támogatásukról biztosították a Munkacsoport tevékenységének lezárását. Az Európai Bizottság és az olasz elnökség javaslata nyomán a miniszterek megállapodtak az EU részéről a demokratikus berendezkedés, a jogállamiság és különösen az emberi jogok 2015 utáni fokozott térnyerésének elérése érdekében teendő belső lépésekről.

Egyetértettek az új "agenda" gyakorlatban történő végrehajtásának fontosságában, a Globális Partnerség jegyében a fejlesztésben és a fenntartható fejlődésben érdekelt valamennyi szereplő, így elsősorban a civil szféra és a magánszektor szereplőinek bevonásában, a finanszírozás állami és vállalati forrásainak széles körű mobilizálásában.

Ugyancsak a 2015 utáni időszakra történő felkészülés szellemében az olasz elnökség vitát kezdeményezett a vállalatok, magánkézben lévő alapítványok és egyéb üzleti szereplők fejlesztésben betöltött szerepének erősítéséről. Az olasz fejlesztési államtitkár, Lapo Pistelli tájékoztatást adott a Milánóban tartandó 2015. évi világkiállításról, melynek témája az élelmezés-, energiabiztonság és a fenntartható fejlődés. A miniszterek kötetlen véleménycserét folytattak emellett a migráció és a fejlesztés kapcsolatáról is.

Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia a Visegrádi együttműködés keretében közös programokról állapodott meg a 2015-ös Európai Fejlesztési Év megvalósítása kapcsán, valamint az Ukrajnának szánt támogatásaik összehangolása terén.

(Külgazdasági és Külügyminisztérium)

Menü

Főoldal

Navigáció