Elkerülhetetlenek a szankciók a békés tárgyalások érdekében

Publikálva: 2014. február 20.

Az ukrajnai békés tárgyalások, a politikai megoldás érdekében "elkerülhetetlenné váltak" a szankciók - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Hír TV Magyarország élőben című szerdai műsorában.

Az államtitkár vesz részt csütörtök délután az uniós tagállamok külügyminisztereinek találkozóján, amelyet Catherine Ashton uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő hívott össze. A tanácskozás előtt a visegrádi országok is megvitatják a kérdést.

Németh Zsolt kiemelte: a magyar álláspont szerint a legfontosabb az erőszak eszkalációjának megállítása, "legyen szó kormányzati vagy éppen ellenzéki erőszakról".

Már eddig is 26 halálos áldozata és több száz sebesültje van a történteknek, és "nem tudjuk, hogy mivel fog majd az éjszaka folytatódni, egyik pillanatról a másikra változhat a helyzet" - mutatott rá.

Úgy látja, el kell kezdeni a politikai egyeztetéseket, és az, hogy az elmúlt három hónapban nem született megegyezés, a kormány és az ellenzék felelőssége.

Az államtitkár közölte: az erőszakmentesség, a békés tárgyalások, a politikai megoldás érdekében "elkerülhetetlenné váltak" a szankciók, ez jelenthet embargókat, bizonyos személyek vagyonának befagyasztását, mozgásának korlátozását.

Hiba lenne azonban, ha az EU megelégedne ezzel, a Nyugat ugyanis eddig "nem nyúlt kellően a zsebébe", egy nagyobb segélycsomag összeállítására is szükség van - tette hozzá.

Mint mondta, ha Európa szuverén, független, erős Ukrajnát akar világos európai perspektívával, kell lennie pénznek a segítségnyújtáshoz.

Németh Zsolt kijelentette: a magyar operatív törzs minden gyakorlati problémára felkészült, és a menekülthullám kockázatát sem lehet kizárni. Ugyanakkor egyelőre semmilyen konkrét veszély nincs, úgy tűnik, közvetlenül a magyarságot és Magyarországot nem érintik az események.

Arról is beszélt, hogy a magyar diplomácia az ellenzéki és a kormányerőkkel is tartja a kapcsolatot. A kijevi nagykövet délután találkozott az ukrán külügyminiszterrel.

Németh Zsolt azt is hangsúlyozta, hogy Magyarországnak nem a kormányoldallal vagy az ellenzékkel kell lennie, hanem a békés, tárgyalásos, demokratikus megoldás, az európai perspektíva oldalán kell állnia.

A kárpátaljai magyarságnak is ezek jelenthetik a garanciát arra, hogy a jövője nem kerül veszélybe - mondta az államtitkár.

(MTI)

Menü

Főoldal

Navigáció