Szolidaritásukat fejezték ki a NATO-országok kedden Brüsszelben Lengyelországgal, amely az észak-atlanti szerződés negyedik cikke alapján kérte a tanácskozást.

A negyedik cikk szerint bármelyik tagállam kérheti a tanácskozást, ha a szövetség bármely tagja fenyegetve érzi magát. Eddig mindössze háromszor tartottak ilyen tanácskozást a NATO történetében, mind a hármat Törökország kérte az iraki és szír konfliktus miatt. Az atlanti szövetség végül légvédelmi Patriot-rakétákkal támogatta meg Ankarát.

Most nem született döntés ilyen lépésről. A találkozó utáni közlemény szerint a NATO ezután is elemzi, milyen hatást gyakorol a krízis a szövetségre. A tanácskozáson részt vevők nem kívánták részletezni, hogy ez milyen műveleteket jelent, csak annyit árultak el, hogy mindez „figyelemmel követést” jelent, katonai jellegű intézkedéseket. Lengyelország egyébként konkrétan nem mondta meg, hogy milyen fenyegetést észlelt, és azt sem, hogy milyen intézkedéseket kér.

Moszkva elfogadta Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár meghívását, és a NATO-nagykövetek szerdán orosz kollégájukkal is találkoznak. Ez inkább gesztus jellegű dolog, hiszen az álláspontok ismertek, de a háttérben diplomaták fontosnak tartották hangsúlyozni, a találkozó azt jelenti, hogy a NATO nyitott a párbeszédre, és ezt Oroszország is elismeri. A NATO-nagykövetek holnap Ukrajnával és az Európai Unió tagállamainak kül- és biztonságpolitikával foglalkozó diplomatáival is találkoznak. Egy NATO-külügyminiszteri találkozót egyelőre senki sem erőltet.

A visegrádi négyek miniszterelnökei nyilatkozatot adtak ki kedden, amelyben elítélik Ukrajna területi épségének és szuverenitásának megsértését, hozzátéve, hogy a katonai műveletek veszélyes helyzetet teremtenek Európában. A magyar kormányfő nevében is kiadott közleményben a V4-országok leszögezik: „A Cseh Köztársaságot, Magyarországot, Lengyelországot és Szlovákiát megdöbbenti, hogy a 21. századi Európában olyan katonai intervenció szemtanúi lehetnek, amely saját 1956-hoz, 1968-hoz és 1981-hez köthető tapasztalataira emlékezteti őket.” Továbbá felszólítják Oroszországot, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi jogi kötelezettségeit

(Népszabadság)