A magyar Kormány számos alkalommal szólította már fel a bolíviai hatóságokat, hogy haladéktalanul tegyenek intézkedéseket Tóásó Előd szabadon bocsátása érdekében és hívta fel a figyelmet arra, hogy a bolíviai kormánynak a büntetőeljárások során figyelembe kell vennie a nemzetközi emberi jogi kötelezettségeket.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa most zajló genfi ülésszakán foglalkozott az Emberi Jogi Főbiztos Bolíviával kapcsolatos ország-jelentésével is, amelynek vitájában a magyar Kormány nevében felszólalt Dékány András genfi magyar ENSZ nagykövet. A diplomata utalt arra, hogy az ENSZ önkényes fogvatartással foglalkozó munkacsoportja már korábban önkényesnek minősítette Tóásó Előd fogvatartását, ami ellentétes a vonatkozó bolíviai büntetőeljárási törvényes rendelkezésekkel is.

A mostani magyar felszólalásban köszönetünket fejeztük ki az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa Hivatalának, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri ezt az ügyet és  reményünknek adtunk hangot, hogy a bolíviai kormány a jövőben konstruktív módon jár el és pozitívan reagál a felvetett emberi jogi aggodalmakra, amivel a mindenki számára hasznos konstruktív együttműködés útjára léphet.

(Külügyminisztérium)